Szelevényi Ákos és az Imafa

Francia kiadónál magyar jazzművész lemeze - nem egyszerű eset. Eddig erre tudtommal csak Yoshk'o Seffer és a Grencsó-Tickmayer duó volt képest. Arra azonban még biztos nem volt példa, hogy egy francia kiadású CD háromnyelvű kísérőszövegében az első helyen a magyar legyen. A francia PolyGram ezt a szívességet is megtette, néhány hete két ilyen lemezt jelentetett meg, ráadásul mindkettőt Szelevényi Ákos jegyzi.

Kicsit olyan ez, mint a mesében. Az eredmény azonban kézzel tapintható.

Az előzmények: Szelevényi Ákos, Párizsban élő kísérleti jazzmuzsikus baráti szálakon keresztül megismerkedik Bertrand Cantat-val, az egyik legjelentősebb francia rockzenekar, a Noir Désir énekesével. Civilként barátkoznak, jönnek együtt Magyarországra, járják a klubokat, majd Bertrand (vagy ahogy ő hívja: Bertalan) 1996 tavaszán meghívja őt együttese készülő nagylemezére (666667 Club). Bár mindketten gyökeresen eltérő zenei világból érkeznek, ez a szonikus találkozás oly természetesen sül el, hogy Ákos a Noir Désir francia turnéjára már triójával együtt kap meghívást.

A helyi PolyGram jazzrészlege ezzel párhuzamosan érdeklődni kezd iránta, a kiadó illetékesei bejelentkeznek telefonon, mondják, mennének a legközelebbi koncertre, leadná-e a bejáratnál a nevüket. "De hát ember, én olyan kis klubokban játszom, ahol nem szednek belépőjegyet" - válaszolja Ákos, és a dolgot nem érti. Törzshelyén, az Atmosphere-ben a kérdéses szombati buli igen jól sikerül, Ákos még jó darabig ücsörög a bárpultnál, a sokadig rundot fogyasztja és azon meditál, biztos el sem jöttek ela kiadó emberei, vagy ha igen, a zenét hallva elmenekültek. Hétfőn reggel aztán csöng a telefon, udvarias hang, halló, itt a Polygram, befáradna-e azonnal aláírni a lemezszerződést?

Pedig Szelevényi meglehetősen öntörvényű jazzmuzsikus. Az élet sosem kényeztette el, sokkal inkább belső késztetéseire, semmint a külső elvárásokra figyel. Nem azt nézi, mire vevő - nagy tömegben - a közönség, hanem hogy mit szeretne elmondani az embereknek. Egyike azoknak az élet által "megszaggatott" zenészeknek, akik garzonlakásban élnek és alkotnak, s jóllehet gyakran még a betevő falat megszerzése is gondot jelent számukra, bármikor szívesen elmennek ingyen játszani, legyen szó akár klubról, egyetemi menzáról vagy börtönről. S bár az egyik album fülszövegében Ákos megjegyzi, hogy "a zene túlzott fogyasztása egészség károsító hatású lehet, fogyassza mértékkel", az eddigi négy lemezén található kompozíciók sokunk számára jelenthetnek évekre szóló szellemi táplálékot.

1986-ban, húsz évesen hagyta el az országot, akkoriban minden erre ösztönözte, a rendszer, a légkör, de legfőképp a szabad utazás és tanulás hiánya. Fejlődni, továbblépni szeretett volna, egyszerűen más hangokat hallani. A cél eredetileg a világhírű jazzakadémia, a bostoni Berklee School of Music lett volna, de Párizs művészeti légköre mágnesként vonzotta, ott is telepedett le. Akkoriban még nem nagyon beszélt franciául, de vele volt a szaxofonja, azzal könnyebb tudott kommunikálni

Egy szál batyuval, valamint a tenorszaxofonjával a hóna alatt érkezett meg Párizsba, mégsem esett kétségbe. Egyetlen kritikus pillanata volt eddig: egy év rá, hogy kiment, a Zene Ünnepén ellopták a hangszerét, s napi húsz órát kellett dolgoznia, hogy újat tudjon venni. Négy éven keresztül járt le a klubokba örömzenélni, fújta a standardeket, aztán egyszerre csak elege lett belőle. Mindez szép és jó, mondta, de hát ő fehér, közép-európai és magyar, neki más a dolga.

Bertrand Malandain bőgőssel és Philippe Foch ütőssel 1991 óta zenél együtt, elég gyorsan összeért a csapat, fél év alatt rögzítették az első lemezt. Akkoriban egy fiatal hegedűs lány, Michelle Véronique is játszott velük, aztán inkább a trió formáció mellett döntöttek, egyrészt nagyobb kihívás és felelősség, másrészt sokkal letisztultabb, direktebb a hangzás.

A két lemez között jól érzékelhető a különbség: a Pannónia - talán a hangszerelés miatt is - az úgynevezett ECM-vonalhoz áll közel, eléggé melankolikus, gyakorlatilag egy vonalon mozog, az Asile tónusai viszont kevésbé sötétebbek és elvágyódóak, rajta Ákos inkább a színekre helyezte a hangsúlyt. Hogy néha ők is nevetnek, nem csak sírnak.

Az első CD félig-meddig, a második (1994-ben) teljes egészében magánkiadásban jelent meg, Magyarországon gyakorlatilag elérhetetlen. Azt, hogy Ákos 1998 elején egyszerre két újabb lemezt jelentethetett meg, alapjaiban az élet műve. "Négy év zenei gondolatai halmozódtak fel bennem, azt szerettem volna, hogy ezek most egyszerre eltűnjenek a fejemből". Eredetileg egyetlen koncertlemezt szeretett volna, de egyes darabok nem sikerültek, ezért stúdióban újra rögzítették, s ha már ott voltak, másfelé is elkalandoztak, lett belőle száz perc hanganyag.

A felvételek egy részén Bertrand is közreműködik, az ember nem is hinné, hogy ő valójában rockénekes. Mindkettőjüket manapság a leginkább a közép-ázsiai (üzbég, tuvai, tibeti) zenék izgatják, Bertrand el is merült a difonikus (torokban rezegtetett) énektechnikába. Ákos számára éppen az a kihívás, hogy teljesen más zenei világból érkező emberek hogyan tudnak tenni valami közöset. Hagyomány, szabadság, keveredés, igaz alámerülés. Dallamvilágában kötődik a magyar népzenéhez, formáját tekintve inkább free jazz.

Ez a zene alapvetően élő, benne az előre meghatározott szerkezet a pillanat hevében és hangulatában realizálódik. Az érzelmek "tárgyiasulása", lemezen való megjelentetése persze magában hordoz bizonyos veszélyeket, de a pillanat mégiscsak elszáll, a lemez meg megmarad. És számukra is tanulságos dokumentum. Ahogy Ákos fogalmazta: "gyakran előfordul, hogy viszonylag radikális változást élünk meg mind hétköznapjainkban, mind magánéletünkben és néha nehéz helyt állni ezekben a pillanatokban. Albumaink nagyon különböző, egymástól látszólag eltérő hangvételek elegye és az élet más és más szöveteiből született darabokból áll. Egy lemez óriási előnye azonban - ellentétben az élettel -, hogy leállítható, vagy újrajátszható, tetszőleges sorrendbe rakható, illetve részleteiben kihagyható."

Bookmark and Share

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Szelevényi Ákos - Részleteiben felemelő >> - cikk, 2001. szeptember

Szelevényi bővülő élettere >> - cikk, 1999. április

Szelevényi Ákos és az Imafa >> - cikk, 1998. április

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >> - interjú, 1995. szeptember

* * *

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016