Vitatott Magyar jazztörténet

Meglehetősen viharos érzelmeket váltott ki a hazai jazzéletben Simon Géza Gábor bő egy hónappal ezelőtt megjelent legújabb kötete. A Magyar Jazzkutatási Társaság által kiadott mű ellen a Magyar Jazz Szövetség nemrég külön állásfoglalást fogalmazott meg, vezetősége gyakorlatilag elhatárolta magát a szerzőtől, illetve az általuk inkrimináltnak tartott munkától. Ez a határozott lépés részben meglepő, hiszen a Magyar Jazztörténet című művében Simon nem először fejtegeti sokak által vitatott téziseit - többek között a jazz hazai történelmi kezdeteiről -, másrészről viszont érthető, hiszen ilyen témájú mű eddig Magyarországon még nem jelent meg, és előreláthatólag egy darabig nem is fog. Ennek megfelelően súlya, felelőssége van.

A Magyar Jazz Szövetség állásfoglalása szerint "a könyv szakmai és stiláris szempontból erősen kifogásolható", ahogyan a szerző kompetenciáját is igen sokan régóta vitatják, muzsikusok és szakemberek egyaránt. Különösen elfogadhatatlannak tartják azt a törekvést, amellyel Simon Géza Gábor "tendenciózusan megpróbálja összeolvasztani a jazzt a század első felének könnyűzenéjével". A szövetség szerint ez a könyv ugyanakkor olyan, mintha csak azért íródott volna, hogy a szerző eddigi tevékenységét igazolja és magasztalja.

"A tárgyilagosság látszatáról is lemondva Simon Géza Gábor erős túlértékeléssel hosszú oldalakon keresztül át sorolja azoknak a muzsikusoknak az érdemeit, akik az elmúlt években - főleg CD-felvételek okán - együttműködtek vele. Akik viszont nem kerültek hatókörébe, azoknak a neveit éppen csak megemlíti, vagy teljesen mellőzi, netán légből kapott vádakkal illeti. Hasonló kezelésmódban részesültek a műfajjal foglalkozó szervezetek, intézmények is. Különösen méltatlanul foglalkozik a szerző a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének jazztanszékével, amelynek eredményei külföldön és itthon egyaránt közismertek. A mai magyar jazzművészet élvonalába tartozó muzsikusok jelentős része ezen a tanszakon tanult, többek között Balázs Elemér, Binder Károly, Csepregi Gyula, Dés László, Dresch Mihály, Friedrich Károly, Gárdonyi László, Lakatos Antal, Oláh Kálmán, Snétberger Ferenc - és a sort hosszan folytathatnánk. Közülük többen már nemzetközileg elismert muzsikusok és néhányan nagy nemzetközi versenyeken is kitűnően szerepeltek." - olvasható az állásfoglalásban.

"Teljességgel érhetetlennek tartom a Magyar Jazz Szövetség pallérozatlan hangvételű sajtóhadjáratát személyem és az általam jegyzett szakkönyv ellen" - válaszolta lapunk érdeklődésére Simon Géza Gábor. Véleménye szerint e hadjárat megpróbálja lejáratni a magyar jazztörténeti kutatást. Simon úgy véli, az elsősorban Gonda János és közte folyó szakmai vita nem a napisajtó hasábjaira való. Különösen érthetetlen számára az állásfoglalás időzítése, hisz például a jazztanszakkal kapcsolatos gondolatait 1990-ben egyik tanulmányában már vázolta, az 1992-ben megjelent The Book of Hungarian Jazz című kötetében pedig mindezt bővebben taglalta. Nem érti tehát, hogy a Magyar Jazz Szövetség miért ennyi év után reagál és miért ilyen formában.

Szó sincs arról, jelentette ki Gonda János, hogy kettejük közötti vitáról lenne szó. Ez a polémia Simon Géza Gábor és a magyar muzsikusok túlnyomó többsége között zajlik, ahogyan ez a többség elfogadhatatlannak tartja azt a képet, amelyet a szerző az utóbbi évtizedek magyar jazzművészetéről felvázolt. Gonda szerint itt folyamatról van szó, Simon szakmai felkészültségével mindig is bajok voltak, de most jött el az a pont, amikor túlment minden határon. Ráadásul véleménye szerint Simon elérkezettnek látta az időt a visszavágásra: ahol mellőzték, akik nem vették túl komolyan munkásságát, azokon jól elveri a port. Azért kellett most nyilvánosan is állást foglalniuk, mert - mivel a magyar jazz történetéről ilyen méretű összefoglalás magyarul még nem jelent meg - szerinte félrevezetheti a közönséget, főleg azokat a fiatalabb jazzkedvelőket és muzsikusokat, akik a múltbéli eseményekről keveset tudnak.

Szakmai kompetenciájával kapcsolatban Simon megjegyezte: a Magyar Rádióban - Pernye András támogatásával - évtizedeken keresztül készített jazzműsorokat, Szentkúti Pál, Kiss Imre, Göczey Zsuzsa voltak szerkesztői, Nemes Andrásnak pedig több mint 15 évig dolgozott. A hetvenes években - éppen Gonda ajánlásával - részt vett az MTA Zenetudományi Intézetében folyó kutatásokban. Tagja a grazi székhelyű Nemzetközi Jazzkutatási Társaságnak, mint ahogy alapító tagja a Magyar Jazz Szövetségnek is, ahol - szintén Gonda felkérésére - néhány évig vezette annak kutatói és kritikusi szekcióját. Több, a jazztől másként gondolkodó szakemberrel együtt 1992-ben kénytelen volt a szövetségből kiválni, s még ebben az évben megalapították a Magyar Jazzkutatási Társaságot, amelynek a mai napig ő az elnöke.

Gonda János hangsúlyozta: arra a fajta munkára, amit Simon végez, mindig is szükség volt a szakmában, tevékenységét - a benne meglévő pozitív vonások (szervezőkészség, dokumentumok kutatása) miatt - valóban sokáig támogatta, még ha egyre több kétkedéssel is. Egészen 1992-ig. Ahogy fogalmazta: nem jó, ha valaki, aki a hangközöket sem ismeri, ítélkezik olimposzi magasságból, minősít élőket és holtakat. A könyvet olvasva az embernek olyan benyomása támad, mintha a szerző a kutatást fontosabbnak tartaná, mint magát a zenét, illetve mintha az (elsősorban régi) lemezeken kívüli világ, az élő jazz hangulata, légköre hidegen hagyná őt, teszi hozzá Gonda. (A könyvből lehet, hogy ez derül ki, de ténykérdés: Simon évtizedekig szervezett jazzkonzerveket, és vezetett jazzklubokat, a nyolcvanas években havi 15-20-at is.)

Amerikai szakkönyvekben is gyakran olvasható - mutat rá Simon Géza Gábor -, hogy a tánczene és a jazz mindig összefüggött és ma is számos kölcsönhatás van köztük. Szó sincs tehát tendenciózus összemosásról. Azt sem érti, sokan miért akarják folyamatosan a jazz hazai gyökereit megtagadni, amit ma modernnek gondolunk, néhány év múlva szintén történelem lesz. Az pedig, hogy ő nem foglalkozott volna a jazztanszék tanáraival, Simon szerint egyszerűen nem igaz, a listán szereplő személyek közül négy muzsikusnak - Balázs Elemérnek, Gárdonyi Lászlónak, Lakatos Antalnak, illetve az Oláh Kálmán vezette Trio Midnightank - az ő gondozásában jelent meg az első magyarországi anyaga, de Vukán György és Berkes Balázs 5-5 általa kiadott CD-n szerepel.

A 35. évében járó jazztanszékről egyébként - mint könyvében is írja - szinte alig van dokumentáció, még azt sem lehet tudni, ki mikor, mennyi ideig járt oda. S úgy is, mint a magyar jazztörténeti könyvsorozat szerkesztője, igen nagy örömmel várja a Magyar Jazz Szövetség vezetőitől - különösen Gonda Jánostól -, hogy a jazztanszék történetét bemutató, több száz oldalas, teljes bibliográfiával és diszkográfiával, több CD-nyi jogtiszta hanganyaggal illusztrált könyvet letegyenek az asztalra. Mint mondta, pénzt, paripát, fegyvert tehát adnak, és remélik, hogy a kötet akár már 2000  első felében a boltokban lehet.

Minderre Gonda János kijelentette, az adminisztráció a főiskola tanulmányi osztályának feladata, ő maga és az egész tanszék muzsikusok képzésével foglalkozik, és nem több száz oldalas dokumentumok készítésével.

A Magyar jazztörténet című könyv kapcsán tehát kellőképpen forrnak az indulatok. Mint a vitában alapvetően kívülálló, de a műfajjal évek óta foglalkozó újságíró mindehhez szeretnék néhány személyes megjegyzést hozzáfűzni.

Simon Géza Gábor e heves indulatok jó részét megspórolhatta volna magának, ha a munkája címét évszámmal is ellátja, mondjuk, azt adja neki: Magyar jazztörténet - a múlt századi kezdetektől a hatvanas évekig. Ezen a területen ugyanis ma Magyarországon nála többet nem hinném, hogy tudna valaki. Évtizedek alatt megszállottan összegyűjtögetett, felhalmozott, aprólékos gonddal rendszerezett dokumentumai, könyvei, folyóiratcikkei, plakátjai, hangzó anyagai és egyéb relikviái valóban impozánsak - számuk saját bevallása szerint több mint százezer. Simon szervezői munkásságát dicséri a kötet kiállítása, nyomdai minősége, és a két, ritkaságokat és eddig még kiadatlan felvételeket tartalmazó CD-melléklete. (Ezeket a pozitívumokat egyébként Gonda Jánosék is elismerik.) Szintén nagy részletességgel és körültekintéssel foglalkozik a szerző a külföldre került magyar muzsikusok - többek között Bacsik Elek, Dudás Lajos, Seffer József, Szabó Gábor, Vig Tamás, Zoller Attila - munkásságával, valamint messze az eddigi legteljesebb magyar jazzdiszkográfiát tárja az olvasó elé.

Mivel se a címben, se magában a könyvben Simon nem zárja le a történetet egyértelműen a hatvanas éveknél - bár erre célzást azért egy helyen tesz -, így az itt felvázolt történelmi kép valóban aránytalan és torz: egyes részei túldimenzionáltak, mások elnagyoltak és hiányosak. Azon is el lehet vitatkozni, hogy meddig jazz a jazz, és mettől csak improvizatív tánczene; hogy egyes lapokat, intézményeket, egyesületeket Simon gyakran érdemtelenül minősít pro és kontra; hogy önmaga szerepét és jelentőségét helyenként mértéktelenül felértékeli; hogy a kötet stílusa lehetne lényegesen csiszoltabb, hogy szakmai és nyelvi lektor egyaránt nem ártott volna hozzá. (Simon állítása szerint egyébként több mint egy tucat szakmabeli olvasta a könyvet, többek között Matisz László, a jazzszövetség jelenlegi sajtóreferense. Igaz, ez a könyvben sehol nincs feltüntetve.)

De mégiscsak megjelent egy impozáns jazztörténeti könyv, ezáltal - főként a hatvanas évek előtti időből - rengeteg dokumentum, kép, adat vált mindenki számára elérhetővé. Most már igazából csak az kellene, hogy az ezt követő műfaji történésről egy hasonlóan dokumentumgazdag, hasonlóan aprólékos és hasonlóan impozáns kiállítású munka mihamarabb megjelenjen.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Vitatott Magyar jazztörténet >> - cikk, 1999. december

Simon Géza Gábor: A saját gyártású lemezeké a jövő >> - interjú, 1997. augusztus

A magyar jazz könyve >> -  cikk, 1993. február

Simon Géza Gábor: Meddig jazz a jazz? >> - interjú, 1992. március

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016