Bors Jenő: A szó veszélyes fegyver

Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója 1965 és 1990 között

  • Abban az időszakban került a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat élére, amikor az Illés, illetve általában a magyar beatzene egyre jelentősebb tényezővé kezdett válni a hazai ifjúság mindennapi kultúrájában.

Érkezésemkor, 1965 februárjában a jövő nagy zenekarai - Illés, Omega, Metro - közül mindegyik megfordult már az MHV-nál. Többségében külföldi együttesek számait adták el, angol nyelven, amelyek kislemezen meg is jelentek. Akkoriban már mindenki számára egyértelmű volt, hogy a több évtizedes operett-gyökerű slágerek uralma után valami új zenei hangvétel áramlik be az országba és a magyar közízlésbe. Az MHV-ban ezt a folyamatot elég hamar felismerték, stúdiót bíztosítottak a fiatal zenekarok számára, s általában hamarabb engedték be az újat, mint a lényegesen konzervatívabb Magyar Rádió, amelynek kapui igazából csak a második táncdalfesztiválon aratott Illés-győzelem után nyíltak meg. Bár nem állítom, hogy mi találtuk ki, 1965 után mindenesetre forszírozni kezdtük, hogy miért nem írnak magyar nyelvű dalokat, hogy miért nincs magyar nyelvű beatzene. Emlékszem, a zenészek eleinte hallani sem akartak róla, mondván, a magyar nyelv erre nem alkalmas. Aztán szép lassan valamennyien megpróbálkoztak vele, s ezzel létrejött a magyar beatzene. ÉEbben az új hullámban a legfrissebb és legererdetibb hangvételt az Illés zenekar hozta. Zenéjük nem az  angolszász példákat másolta, hanem valóban magyar gyökerű volt, s - anélkül, hogy lebecsülném Adamis Anna vagy Dusán alkotásait - Bródy János szövegei az első pillanattól kezdve  hordoztak társadalmi töltetet, illetve többletet.

  • Elődje, Fehérvári Jenő a hanglemezgyár államosítása után 1950-ben került annak igazgatói székébe. Ha jól tudom, nyolc osztályt végzett cipész vagy asztalos ember volt, akinek zenei műveltsége abban merült ki, hogy a háború előtt munkáskórusban énekelt. Maga viszont a közgazdasági egyetemen végzett, egy ideig a külkereskedelmi minisztériumban dolgozott. Miért magát nevezte ki 1965-ben a kultuszminisztérium az MHV élére?

Fehérvárit évek óta le akarták váltani, mondván, nem elég művelt, nem elég rugalmas -  pedig ő látta, hogy ez a fiatalok és ezáltal a jövő zenéje -, s bár valóban közgazdász vagyok, világ életemben zenebolondnak számítottam. Amikor még a külkereskedelmi minisztériumban dolgoztam, évente száz hangversenyre mentem el, de meguntam az ottani munkát, és állást kerestem. Eleinte az Országos Filharmónia élére szerettem volna kerülni, amelynek igazgatói székében azonban még további húsz éven keresztül ott ült a legendás igazgatónő, Lakatos Éva. A minisztériumban viszont kapóra jöttem, hogy Fehérvárit le lehessen váltani.

  • Milyen elképzelésekkel ment oda 1965-ben?

Lehet, hogy naív voltam, de azzal a filozófiával, hogy azt kell kiadni, amit az emberek szeretnek, s amit ezáltal jól el lehet adni. Számomra teljesen világos volt, hogy a felnövekvő új nemzedék nem a Magyar Rádió által hivatalosan preferált, hagyományos slágert vagy igényes sanzonokat éneklő előadókért rajong, hanem a kicsit híg slágerért (Németh Lehel, Aradszky László, Harangozó Teri), vagy az újszerűbb és modernebb hangvételű zenéért. Közben pedig a hatvanas évek második felében az MHV-nél kezdtünk áttértni  a nagylemezek gyártására. Az első nagyméretű, 33-as lejátszási sebességű beatlemez az Ezek a fiatalok című film zenéjét tartalmazta, Szörényiékkel, Koncz Zsuzsával és a Metróval.

  • Annak, hogy mit adtak ki, akkoriban nyilván megvolt a maga politikai szűk keresztmetszete.

Természetesen. A hatvanas évek közepén kezdett valamennyire az ország magához térni az 1956-os események okozta sokkból, ekkor a hatalom is engedett valamennyit az ideológiai gyeplő szorításán,. Amikor azonban a hazai ifjúság - melyet egyre több hatás ért nyugatról - keresni kezdte a módját, hogy miként lehetne a kinti életnormákat idehaza meghonosítani, az állami és a kultúrpolitikai vezetés egyre idegesebb lett.

  • Odafenn inkább a Korda György-féle limonádé vonalat részesítették előnyben?

Ezt sem mondhatnám, mivel az Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitika érdekes módon a limonédát egy fokkal talán még jobban utálta, mint a társadalmi töltetű beatzenét.  Az első időkben sok letolást kaptam, hogy miért adunk ki olyan sok "szemetet". Komolyan előállt az ötlettel, hogy miért nem iratunk komoly költőkkel - például Juhász Ferenccel - dalszövegeket.

  • Ha jól tudom, a többi kulturális intézményhez viszonyítva maguk valamivel önállóbban tevékenykedhettek, és fentről - ellentétben például a könyvkiadókkal - előzetesen nem nagyon cenzurázták azt, ami maguknál megjelent.

Ennek a viszonylagos önállóságnak az alapját az jelentette, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat soha semmilyen állami támogatást nem kapott. Az első pillanattól kezdve meg kellett élnie a saját bevételeiből, ugyanakkor teljesíteni kellett a kultúrpolitikai penzumot. Elvárták tőlem, hogy  a népszerű komolyzene mellett évente legalább tíz magyar kortárs zenei lemezt is megjelentessek, de közben tartsuk el valamiből magunkat. Így viszont nagyobb szabadságot kellett nekünk biztosítani abban, hogy a szórakoztató zenéből mit adunk ki. Ezért a többi, alapvetően költségvetésből élő és ezért egész rövid pórázon tartható intézményekkel szemben mi elég nagy önállóságot élveztünk.

  • Ezért fordulhatott elő, hogy Szörényi Levente első, Utazás című lemeze a boltokba került és csak utána vonatták vissza annak borítóját?

Engem ez a letiltás alapjában váratlanul ért. Még ma is jól emlékszem, hogy az osztályvezető asszony a minisztériumból felhívott telefonon,  s megkérdezte, tudom-e egyáltalán, mit jelent az utazás. Először azt hittem, hogy a nyugat felé utazás ellen van kifogása, s mondtam, mi a baj ezzel, hiszen nálunk szabad utazni. Csak ekkor derült ki, hogy az ő megítélésük szerint az utazás ebben az esetben a kábítószerre vonatkozik, hiszen lám, Levente is párnák között ül  a borítón, ráadásul az egyik számban valaki "füvet" ajánl neki  Leventének, így hát az ominózus borítót azonnal ki kellett vonni a forgalomból.

  • Ennyire megbíztak magukban?

A lemez elkészültét akkoriban a borító nyomásának ideje  határozta meg. Minden megjelenő sajtótermékből - hiszen ekkor a hanglemez sajtóterméknek számított, és sokáig a sajtótörvény volt a jogi alapja  az MHV monopóliumának  - el kellett küldeni a tiszteletpéldányokat a megfelelő helyekre, így a minisztériumba . Azt viszont sehol nem írták elő, hogy ezt a megjelenés előtt kell megtenni. Senki nem gondolta, hogy ez egyben cenzúra, hogy még időben leállíthassák a nekik nem tetsző dolgokat.

  • A beatzenében a hatalom számára a szövegek voltak a legproblematikusabbak. Ha jól tudom, a hanglemezgyárban maga volt az, aki többé-kevésbé az összes szöveget áttekintette.

Igen, bár az is igaz, hogy S. Nagy  István szövegeit kevésbé alaposan, mint Bródy Jánosét

  • Úgy hallottam, személyesen beszélte meg és javíttatta ki Bródyval a problémás részeket.

Jánossal sokat kellett vitatkozni, hogy ezt és azt a sort át kell írni, mert az illetékesek elvtársak szeme fennakad majd rajta és akkor balhé lesz. A balhék aztán jöttek is, Leventéék londoni turnéja után. S bár jómagam - ahogy más se - sosem hallottam a BBC-nek adott nyilatkozatukat, magasabb szinten megharagudtak rájuk és ezért egy ideig nem szerepelhettek nyilvánosan. Aztán egyszer csak bejöttek a  Human Rights oratórium tervével. Mivel akkoriban az ember jogok kérdése teljesen tabunak számított Magyarország, első reakciónk az volt, hogy ezt nem lehet kiadni. S ha jól emlékszem, Erdős Péter találta ki: ajánlják a lemezt Angela Davis emlékének. A Human Right így megjelenhetett.

  • A zenekar országos letiltása mennyire vonatkozott magukra?

Gondatlanságból vagy készakarva, nem tudom, de szerencsére mi időről időre kimaradtunk a szokásos eligazításból. Szörényiék eltiltásáról semmilyen papírt nem kaptam, csak Keszler Páltól, az ORI akkori vezetőjétől hallottam, akit telefonon utasítottak, hogy az Illés nem szerepelhet sehol. Mi ezzel a szabadsággal sokszor éltünk, s amennyire lehetett, próbáltuk tágítani a határokat. Bródy szellemisége számomra mindig is szimpatikus volt, de ha akadt  egy-két kétértemű sora, amelyről tudtam, hogy kényes dolgokat feszeget, valahogy igyekeztünk az élét elvenni. Nyilván eközben olyan sorokat is eltanácsoltunk, amelyek ha megjelennek, lehet, hogy semmi sem történik, de  a hatalom reakciója - mivel nem léteztek kodifikált normák és szabályok akkoriban -  soha sem volt előre kiszámítható.

  • Igaz, hogy annak idején csak a maga által aláírt szövegekkel lehetett stúdióba vonulni?

Igaz. Többször is megtörtént, hogy a művészek - nem mindig rosszindulatból - átadtak egy szöveget, s az alkotó ihlet lázában esetleg egészen mást énekeltek a lemezre. Ennek elkerülése érdekében a továbbiakban valóban csak az általam aláírt példányból énekelhették fel a dalt.

  • Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezén szereplő Ha én rózsa volnék című dalért mégis megütötte a bokáját.

A Ha én rózsa volnák című dal szövegét Bródy egyik legjobb munkájának tartottam. Sajnos azzal nem számoltam, hogy a lemez közvetlenül egy olyan pártkongresszus előtt jelent meg, ahol a baloldali kemény mag erőteljes támadásra készült Kádárral szemben, és okulva a prágai tapasztatatokból mindenképpen szorosabbra akarták húzni a gyeplőt. Már legalább két hete forgalomban volt az album, amikor hivattak a pártközpontba. Bementem az ottani kulturáért felelős munkatárshoz - akivel egyébként időről időre érintkeztünk - leültetett, majd megkérdezte, hogy olvastam-e a Ha én rózsa volnék szövegét. Természetesen igen, mondtam, és nagyszerű szövegnek tartom, majd jó egy órát vitatkoztunk azon, hogy mi benne a kivetnivaló. Döbbenetes módon őket nem a Ha én utca volnék kezdetű szakasz irritálta, hanem a Ha én zászló volnék. Hiába magyaráztam, hogy ez Bródynál az állandóság, a következetesség szimbóluma, akkor még nem  tudtam, hogy a közelgő kongresszuson nagy változásokat akarnak, és ez a sor éppen arra a kényes tyúkszemre lép rá. Egy hét múlva aztán hivatott a minisztérium zenei osztályának vezetője - aki közben már nem volt azonos azzal, aki Levente szólólemezének borítóját visszavonta -, és megkérdezte, hogy miért nem állíttattam le a Jelbeszéd című lemez forgalmazását. Csak álltam és néztem. Ez utasítás, mondta, legyen szíves intézkedni. Ami az üzletekben volt, azt már nem akarták visszavonni - nyilván túlságosan kényelmetlen lett volna nekik -, viszont a raktárban maradt példányokat be kellett zúzni. Büntetésként pedig abban az évben megvonták a prémiumomat. Úgy tudom egyébként, Koncz Zsuzsa akkori apósa, Boldizsár Iván megpróbált Aczél Györgynél eljárni az ügyben, de valahogy nem engedték újra megjelenni, csak tíz évvel később. Akkor, amikor a dolog számukra már elvesztette jelentőségét.

---------

További anyagok:

0. Címlap

1. Jegyzetek (Sebők János, Lovas Lajos, Wágner úr, Pilhál György)

2. Volt egyszer egy nagy csapat (Illés-kronológia, életrajzok)

3. Fő a próba (képriport)

4. Bródy Dani és Bródy Luca - A fiam + a lányom

5. Szörényi Örs - Az alma és a fája

6. Illés Áron: Túl magas volt a mérce

7. Szörényi Réka: Holdfény '69

8. Zorán: Ma más időket élünk

9. Benkő László: Az Illés volt a vízválasztó

10. Tolcsvay Béla: Felborult az értékrend (JBSZ)

11. A szakma szemüvege (Török Ádám, D. Nagy Lajos, Bornai Tibor, Németth Oszkár, Éliás Gyula, Dolák-Saly Róbert, Kovács Kati, Nagy Feró, Ivánka Csaba, Schuster Lóránt. Frenreisz Károly, Lovasi András és Bayer Friderika az Illésről)

12. Bors Jenő: A szó veszélyes fegyver

13. Mindörökké Illés (Kiállítás Kőbányán)

14. Egy elfelejtett dal (Szörényi-Bródy: Koszos kisfiú)

15. A gyűjtő

16. Ahogy az utca 13 embere látja

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016