Vigh Andrea - Az egykori utca hangszere

Liszt-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia tanára, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője. A német Capriccio kiadásában eddig nyolc szólólemeze jelent meg. Sokak szerint neki köszönhető, hogy az elmúlt években a hárfa újra autonóm koncerthangszerré vált Magyarországon. Vigh Andrea szerdán Saint-Saens- és Debussy-darabokból tart zenekari hárfaestet a Zeneakadémián.

alt

  • Majd tíz éve adtad első önálló koncerted, azóta minden évben fellépsz szólistaként a Zeneakadémia nagytermében. Lehet évente mindig más programot összeállítani?

A hárfa szólóirodalma szerencsére elég bőséges. Ráadásul nem csak eredeti műveket játszunk, hanem átiratokat is, főként a zongorairodalomból. Ugyanakkor évente mások a partnereim is, idén Hajnóczy Júlia (ének), Károlyi Katalin (próza), Szabadi Vilmos (hegedű), valamint Budapesti Mozart Zenekar, Kocsis Zoltán vezényletével. Fontosnak tartom a különböző hárfaversenyek bemutatását is, melyek közül csak néhány szerepel rendszeresen a hangversenyek műsorán.

  • Két francia zeneszerző, Debussy és Saint-Saens műveire építetted fel az estét. Miért?

Debussy nagyon közel áll hozzám, Sainst-Saens pedig számos darabot komponált  hárfára. Mivel ez a koncert a Tavaszi Fesztivál része, fontos volt, hogy különlegességet és népszerű műsorszámot egyaránt tartalmazzon. Miért megy el valaki koncertre? Hogy ritkaságot halljon, vagy olyan művet, amit ismer és szeret. Ez a két zeneszerző egyaránt népszerű Magyarországon, Saint-Saens versenyművét viszont ritkán adják elő, miként Debussy Bilitis-dalait is. Utóbbi nem csak felállásában különleges (két hárfa, két fuvola, cseleszta, próza), hanem hangulatában is.

  • Említetted, hogy a hárfairodalom a közhiedelemmel ellentétben elég bőséges. Ez nem elsősorban a reneszánsz korra igaz?

Nem elsősorban, de tény, hogy a hárfa akkor, mondhatni, az utca hangszerének számított. Persze kisebb méretű volt, ölbe vehető és pedálok nélküli, általában húsz-harminc húrral. Szinte minden utcasarkon játszott rajta valaki. Ma is gyártanak ilyen reneszánsz hangszert, egyrészt a gyerekeknek ideális a gyakorlásra, másrészt az erre írt ír vagy reneszánsz irodalmat ma is szívesen játsszák koncerteken. Amin én játszom, az már a mai modern hárfa, amit a francia Erard tökéletesített. A reneszánsz hárfa ugyanis diatonikus, azaz hétfokú, a barokk zenében viszont szükség volt a hangnemek közti vándorlásra, ezért pedálokat építettek be. Kezdetben húronként félhangot emelt ez a szerkezet, később jött a "kétrekeszes", ami már két félhangot változtatott, így a hangszeren gyakorlatilag be lehetett járni a tizenkét hangot. Azóta nem változott a modern hárfa, legfeljebb a mérete lett kicsit nagyobb. Illetve a rezonáns test - amit játék közben magunkra döntünk, és ami a hangot képzi - lett szélesebb, mivel a húrok feszítése miatt hihetetlen energiának van kitéve. Ezért is fontos, hogy kellően erős, ellenálló anyagból készüljön. Hogy pontosan milyen fából, az ma minden hárfagyár saját, féltve őrzött titka.

  • Azon a hárfán, amit te használsz, negyvenhét húr van. Mennyi időbe telik ezt behangolni?

A hangológépek korában már viszonylag kevés, de régen ez valóban hosszas művelet volt. Ma inkább a vegyes húrozat okoz gondot: birkabél, nylon és fonott acélhúrok egyaránt vannak rajta és ezek mindegyike másként reagál a páraviszonyra és a hőmérséklet ingadozására. Ezért az, hogy egy hárfás előadás közben hangol, normális. Előfordul persze, hogy koncert közben elszakad az egyik húr, de mindig van nálunk egy teljes húrkészlet.

  • Említetted, mennyire gazdag a reneszánsz és a romantikus kor hárfairodalma. Érdekes mód, manapság a legelrugaszkodottabb kortárs zeneszerzők is előszeretettel írnak rá. Szerinted miért?

Talán azért, mert különleges effektusokat is elő lehet állítani rajta. De normál hangzása a mai ember számára szintén egzotikus. Olyan harmónia van benne, ami a mai, hajszolt, zaklatott világban néha mindenkinek kell. Lehet, hogy az emberekben előbb-utóbb újra kialakul a csend és a harmónia iránti igény.

  • Te is ezért választottad ezt a hangszert annak idején?

Nem én választottam, az élet hozta így. A zenei általános iskolában zongoráztam, rájöttek, van hozzá tehetségem, de akkoriban még sok minden érdekelt. Felvettek a Kaffka Gimnázium biológia szakára, de mindenképpen szerettem volna megmaradni a zene közelében, ezért a zeneiskola igazgatója kérdezte, miért nem próbálom meg a hárfát. Mivel a hetvenes években még nem volt alsó fokú hárfaképzés Magyarországon, a konzervatóriumba való bejutáshoz elég volt, ha valaki jól zongorázott. Megnézték, fizikailag is alkalmas-e az ember, például hogy az egy decimát - ami itt kisebb távolság, mint a zongorán - kényelmesen átéri-e, és ha igen, akkor felvették. Engem felvettek.

  • Gondolom, nem bántad meg.

Addig nem is tudtam, hogy létezik ez a hangszer, de attól kezdve örültem neki. Nem volt kérdés, hogy ez az én pályám. Az összes nyűgével és gyönyörűségével együtt.

  • Kicsit kényelmes helyzetben is vagy, hisz Magyarországon ezen a területen gyakorlatilag nincs konkurenciád.

Ezt nem az én tisztem megítélni, de az biztos, hogy nem vagyunk sokan. Igyekszem őrizni a hagyományokat, amit elődeimtől örököltem. Remélem, a zeneakadémiai növendékeim folytatják ezt az utat. Nem csak zenekari hárfásként, hanem szólistaként is. A csakot idézőjelben mondom, mert a zenekari játék ezen a pályán nagyon fontos. Tizenöt évig játszottam zenekarban, nagyon szerettem, és ha ma újra kezdhetném, ismét végigjárnám ezt az utat. Más igénybevétel, de ugyanolyan felelősség, mint szólistaként színpadon lenni. Ahogy mondani szokták: olyan jó egy zenekar, mint amilyen a leggyengébb tagja. Ma már nem játszom zenekarban, sajnos nem jut rá időm. A tanítás, szólista pályám, a fesztiválok szervezése és a családom minden energiámat leköti. Szeretnék ezeken a területeken helytállni.

  • Magyarországon kevés hárfaművész van, nem is nagyon képeznek, a Zeneakadémián évfolyamonként egy növendék végez, néha még egy sem. Nem tud többet felvenni a piac?

Lehetnénk többen is. Egy szempontból mindenképpen jó: folyamatosan van munkája valamennyi növendékemnek. Már nem csak zenekarokban - egyre gyakoribb az igény, hogy kiállítás megnyitón vagy kulturális összejöveteleken is hárfa szóljon.

  • Miért döntöttél 1999-ben úgy, hogy Gödöllőn nemzetközi hárfafesztivált szervezel?

Szerettem volna a hangszert még közelebb hozni a közönséghez, hogy ne csak távolról csodálhassa, hanem a hozzá kapcsolódó hangszerkiállításon megnézhesse, megérinthesse,  meg is szólaltathassa  a hárfát. Itt valóban megismerheti a hangszer irodalmát, hiszen egy héten keresztül a világ legkiválóbb művészeinek előadásában hallhatják a legkülönfélébb zeneműveket. Nem csak klasszikus zenét, hanem könnyedebb irányzatokat is, az afrikai hárfazenétől kezdve - mert ilyen is van - az íren át a tiroli népi muzsikáig, a popig és a jazzig. Számomra az is nagy öröm, hogy október elején minden évben összegyűlnek Gödöllőn a hárfás fiatalok, akik koncerten is bemutathatják tehetségüket. Ebben az évben ötödik alkalommal rendezzük meg a fesztivált, melyet most már világszerte elismernek. Talán éppen ezért kértek fel bennünket egy Európa Fesztivál megrendezésére, melyre a következő években kerülhet sor Európa tíz országában világhírű hárfaművészek közreműködésével.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016