Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré)

Alig túl a huszonhármon, már-már gyanúsan kultikus figura. Öt éve Dresch Mihály kvartettjében tűnt fel először, közel ennyi ideje tart minket izgalomban. Az utóbbi egy-két évben különösképp a figyelem középpontjába került, cikkek, riportok tucatjai foglalkoznak vele, társasági körökben kedvelt beszédtéma, még Friderikusz is elhívta magához némi könnyed csevelyre.

Lehet, hogy Guinness-rekord: fiatal kora ellenére már két zenés portréfilm készült róla. Az egyiket ráadásul Jancsó Miklós jegyzi, tavaly nyáron vetítették először, azóta a tévé többször bemutatta. Minden tisztelet az ősz mesteré, becsüljük az életművét, de ez nem az ő világa, szerencsére Lajkó tehetsége a celluloid szalagon is erősen átüt, a film becsukott szemmel remekül élvezhető. A másik film(vázlat) Hartyándi Jenő és Szolnoki József a szakmai bemutató hangproblémák miatt elmaradt, úgy tudni, az alkotók elsősorban a zárkózott hegedűművész otthoni (szabadkai) környezetének bemutatására helyezték benne a hangsúlyt.

Lajkó istenadta tehetség sorsa mégis - vagy tán épp ezért? - kiszámíthatatlan. A dolog továbbra is kétesélyes: talán világsztár lesz belőle, talán csak múlékony jelenség marad. A potenciális lehetőség mindkét esetre benne van. Úgy kezeli a hangszerét, olyat húz a vonójával, amit tanulni nem lehet, vérből és szívből muzsikál, néha a legelemibb zenei szabályokat is felrúgva. Mondják, helyenként hamisan játszik, el-elcsúszik a hangokkal, de tudomásul kell vennünk, a temperált hangközök igénye pusztán európai beidegződés, Szónikus világa erősen egyéni, magyar és cigány népzene, kortárs hatás, illetve némi jazz keveredik benne, alkalmanként még érdesen és zavarosan. Mintha túl nagy lenne a markolás és kevés a szilárd talaj, a sokszínű anyag időnként az ujjai között folyik szét. Igazi dacos csikó, egyenesen neki a falnak, a maga feje után haladva. A tehetség azonban önmagában nem mentség, sokat sokfelé kell játszani, és ha meglesz a kellő tapasztalat, a hatás elemi erejű lehet. Ha a jelenleg benne kavargó zenei és érzelmi viharok tovább tisztulnak és kézben tartható egésszé formálódnak, nem kell különösebb jóstehetség, hogy megállapítsuk: Lajkó az ezredvég egyik meghatározó muzsikusa lehet.

Eddig három önálló lemezt jegyez, az elsőn az Egyetemi Színpadon 1995 során tartott koncertek kivonata. A felelőtlenül összecsapott CD-t Félix vissza is vonatta, borító nélkül, fű alatt ezer példány mégis elkelt belőle. Sorrendben a második, valójában az első igazán sajátnak érezhető munkája tavaly márciusban jelent meg a szegedi MASZK és a budapesti Rana in Fabula közös gondozásában. Szabadkai, jól bevált bandájával játszik rajta, mindezt otthon, stúdióban, számára talán ideális környezetben. A harmadik korong még egészen friss, a három hónappal ezelőtt a bőgős Lőrinszky Attilával a Zeneakadémia nagytermében tartott koncert kézzel fogható változata. Ezenkívül 1996-ban két, egymástól mind stílusában, mind felfogásában teljesen eltérő lemezen szerepelt: Szabó Sándor Opus Magnumán és a Noir Désir 666667 Club című albumán, mi több, a francia rockzenekar tavaly májusi budapesti buliján is felvillant néhány percre.

Az elmúlt két év Lajkó számára a zajos közönségsikerek és a belső vívódások között telt el. A frissre fogékony fiatal értelmiség benne találta meg a jövő ideálját, koncertjeire járni életforma lett, bármikor jött Budapestre, reklám nélkül is telt házak előtt húzhatott bele. A hírnév könnyedén a vállára kapta, egyre nagyobb termekben és egyre több fesztiválokon lépett fel, a gyakori indiszponáltság ellenére rendre viharos tapsot aratva.
De bármilyen jó volt a tavalyi év közönség- és sajtóvisszhangja, Félix jobbára egy helyben toporgott. Gyakorta került szerepzavarba, intim, érzelmileg rendkívül széles spektrumú muzsikája a zsúfolt, nagy légterű csarnokokban nehezen él meg. Érezte ezt Q is, a nyár derekán eltűnt fél évre, pihent és gyakorolt, csak november 12-én a Zeneakadémia nagytermében tért a pódiumra vissza. Nyers, lószőrszaggató erő és intim rezdülés, e két érzelmi állapot között számtalan árnyalattal. Megrendítő, már-már megsemmisítő erővel  játszott, hallatán a szusz gyakorta bennszorult, a  benső elzsibbadt. Félix érezhetően próbálta átlépni önnön árnyékát, a tűzből és robbanékonyságból jócskán visszavett, illetve belső energiává alakította, s Lőrinszky Attila bőgőssel az összetett, többrétegű kompozíciók irányába halad.

Az est zenei kivonatát tartalmazó, szerzői kiadású CD-nek már a borítója is szokatlan, gondosan tervezett, jórészt Barcsik Géza grafikus érdeme, bár tény, nem a praktikum volt a legfőbb rendező elv. A fából metszett tartóban a finom por óhatatlanul a lemezre tapad, így az gyakorlatilag használat előtt mindig portalanítható. A rajta lévő zenei anyag azonban mindenért kárpótol, még ha a két, egyenként fél órás kompozíció nem is képes folyamatosan lekötni figyelmünket és jól ismert, már-már sablonná vált lajkós dallamok sűrűn felbukkannak benne.

Ami pedig a jövőt illeti, a legtöbb terv bizonytalan. A hírek szerint tavasszal Min Tanaka voodoo-táncossal turnézik Japánban, május közepén talán Budapesten is fellépnek majd. Szabadkán időközben ismét alakul a banda, az egykori zenésztársak lassan leszerelnek, lehet ismét közösen a húrokba csapni.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Lajkó Félix és zenekara >> - 303 magyar lemez, 2008

Lajkó - ezúttal bandával >> - cikk, 2001. október

Nyers erő és intim rezdülés (Lajkó Félix portré) >> - cikk, 1998. február

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016