Kocsis Zoltán - Stílust szeretnék adni a zenekarnak

A szakmai közvéleményt is meglepetésként érte a hír, hogy Kocsis Zoltán a jövőben az Állami Hangversenyzenekar zeneigazgatója lesz. A kinevezések október 16-án megtörténtek, Kocsis mellett a fiatal Hamar Zsolt az állandó karmester, Kobayashi Ken-Ichiro pedig a tiszteletbeli elnök-karnagy. A két vendégkarmester Fischer Ádám és Eötvös Péter.

Nem tudom, mennyire érte a hír meglepetésként a közvéleményt, hiszen korábban többször kijelentettem, hogy Gilbert Vargával is szívesen dolgoznék együtt - válaszolja Kocsis Zoltán. - Varga visszalépett, nem akart a bizonytalannak látszó helyzetbe belemenni. A Nemzeti Filharmóniáról való leválás egyáltalán nem volt egyszerű, valójában még be sem fejeződött, az új felállás csak január 1-jén lép életbe. Hogy Kobayashi Ken-Ichiróval milyen lesz a kapcsolatunk, nem érdemes prognosztizálni. Beszéljünk inkább a zenéről.

  • Az Állami Hangversenyzenekar Ferencsik János halála óta főként a múltjából élt, repertoárja meglehetősen szűk skálán mozgott. Nyilván tervezel változásokat.

Hogyne. A zenekar az utóbbi években elsősorban a nagy romantikus művekre koncentrált. Azt hiszem, főként Kobayashi miatt, aki tagadhatatlanul virtuóz karmester lévén szerette ezeket a darabokat, és kiváló előadásokat is produkált. A jövőben az ÁHZ-nak olyan all-round zenekarrá kell válnia, amelyik egyformán otthonosan mozog stílusok között, gyorsan tanul, kiválóan olvas, magyarán megvannak az angolzenekarokra jellemző erényei.

  • Úgy tudom, az együttes nevéről is viták folynak.

Igen, minden nyelven - így magyarul is - jól csengő néven gondolkodunk, talán a legjobb a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (angolul Hungarian National Philharmonic Orchestra) elnevezés volna. Lesznek szervezeti átalakulások, a piacgazdaságra való áttérés mindenképpen arra kényszerít bennünket, hogy felülvizsgáljuk a zenekar létét, összetételét, erényeit és hiányosságait. A létszámleépítés elkerülhetetlen. A most kezdődő hangversenyévad azonban mindenképpen átmeneti korszak.

  • A repertoárban ezek szerint szerepelnek majd XX. századi művek is?

Egy nemzeti filharmonikus zenekarnak feltétlenül vállalnia kell a XX. századi nemzetközi és ezen belül is a magyar zene nagy részét. Értelemszerűen igen komoly szelekcióval. Ha nem lesz megújhodás, ha továbbra is csak ugyanazon kétszázötven év, a XVIII-XIX. század zenéjén rágódunk, ha nem indul meg az az elemi erejű erudíció, amelyik a zenét évszázadokon keresztül táplálta, akkor múzeumba kerülünk, mindahányan vagyunk. Mert egyre jobban más felé fordul az emberek figyelme, bejött a tévé és a komputer. Ez alól sajnos az én gyerekeim sem kivételek.

  • Sokan mondják, hogy a világ vezető zenekarai kezdik elveszíteni sajátos karakterüket. Szerinted mi az oka ennek?

Az okok részben gazdasági-szociológiai, részben szervezeti-felépítési jellegűek, részben az általános értékválságra vezethetők vissza. Nem is beszélve, a vendégkarmester-rendszerről. Az együttesek nem fejlődhetnek egészségesen, ha vezetőik évente alig néhány hónapot töltenek velük. Állandó vezető állandó odafigyelést jelent, csak ő képes kritikusan szembenézni azokkal a hibákkal, hiányosságokkal, amelyeket a közönség vagy a konkurencia talán észre sem vesz. Igenis vissza kell térnie az aranykornak, amikor a Mengelberg vezette Concertgebow-zenekar hangzását jól meg lehetett különböztetni a Furtwängler vezette berlini filharmonikusokétól. Vagy tökéletesen tudtuk, hogy a philadelphiai zenekar éppen Rahmanyinov vagy Ormándy pálcája alatt szól. Ma lassan hetenként váltják egymást a karmesterek, akik sokszor a zene legalapvetőbb szintjén - például staccatók, crescendók kérdésében - egészen mást kérnek. Az együttes így csak összezavarodik, kezelhetetlenné válik, az értékválság betör a tagok közé. Miközben kiváló együttesek, technikailag majdnem perfekten játszó és olvasó zenekarok léteznek, ennek az az ára, hogy a stílus, az egyéniség, az eredetiség van kiveszőben. Nekem éppen az a célom, hogy az ÁHZ-nak ismét profilt adjak.

  • Mennyire lehet az árral szemben haladni? Abban a korban, amikor egyre általánosabb nézet az, hogy minden csak menedzselés kérdése?

Látszólag valóban ez a tendencia, elég gyenge művészek, produkciók sokszor kapnak összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelmet vagy reputációt annál, amennyit megérdemelnének. Néhány ember régen rájött és kellőképpen ki is használja, hogy a közönség ma már nemigen képes a minőség kontrollálására. Amikor 1970-ben elkezdtem a pályám, a Zeneakadémia pódiumáról letekintve, egészen más embereket láttam.

  • Például az akkori rendszer zenei vezetőit?

Nemcsak. Tudtam, Lakatos Éva, Pernye András vagy Bors Jenő ott lesz, mögöttük pedig azok a zenerajongók, akik még hordozták magukban a zene spontán szeretetét és gyakorlatát. Manapság lámpással kell a közönség soraiban olyan hallgatót keresni, aki otthon maga is leül a zongora mellé. Aki nem ilyen ember, minden jó szándéka ellenére sem tud vezető nélkül tájékozódni a mai mérhetetlen komolyzenei kínálatban.

  • A világ olyan, amilyen. A versenyhelyzet azonban mégiscsak kötelez.

Nem érdekel a verseny. Amikor kiülök a pódiumra zongorázni, sosem gondolkodom azon, hogy jobban vagy rosszabbul adom-e elő az adott művet mint például Pollini. Ha valami jót hallok tőle, örülök neki és igyekszem tanulni. Nem úgy, mint egyik kollégám, aki, amikor tizenhetedszer sikerült Pollininak ugyanaz a futam, bosszúsan a térdére ütött, és azt mondta: a fene egye meg! A hangverseny nem sportesemény.

  • Művészként lehetsz tekintet nélkül a versenyre, zeneigazgatóként viszont nem. Egy zenekar sorsa függ tőled, és ebben figyelembe kell vennie a zenei életben uralkodó viszonyokat.

Úgy vettem észre, amit felkínálok, azt a közönség a lehető legritkább esetben utasítja el. A legnagyobb baj szerintem az, hogy az előadók kiengedték a kezükből a közönség vezetését. A jelenlegi helyzetért a menedzserek és a szolgalelkű előadók a felelősek. Remélem, sok minden továbbra sem csak menedzselés kérdése.

  • A zenekar anyagi stabilitását mégis meg kell teremteni. Mennyire elég ez az évi 340 milliós állami támogatás?

Meghalni sok, élni kevés. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezt az összeget a kórussal és a Nemzeti Kottatárral együtt kapja a zenekar. És egy államilag erősen dotált zenekar nemigen számíthat szponzorokra. Kell hogy legyenek kiemelt együttesek, de azoknak a jelenleginél lényegesen több központi támogatásra van szükségük. A monolitikus rendszer után mindenképpen az elitista irányba kellene továbblépni, mert ez az, ami nemzetközileg versenyképes.

  • És mi a helyzet a Fesztiválzenekarral? Ezen a hét végén mutatják be a Zeneakadémián a vezényleteddel Ravel: Daphnis és Chloé, de Falla: Éj a spanyol kertekben című darabját, illetve Debussy két rendkívül ritkán játszott művét. Beszéltetek már Fischer Ivánnal a jövőbeli együttműködésről?

Fischer Ivánnal január 3-a óta nem beszéltünk. Nincs különösebb jövőbeli együttműködés, vendég vagyok, aki néhány koncertet vezényel. Olyan, mint elvált szülőknél a láthatás joga. Ezt a két koncertet azért várom, mert nagyon érdekes lesz a műsor.

  • Csaknem egy évvel a nevezetes döntés után, miszerint Fischer Iván lett a Budapesti Fesztiválzenekar egyszemélyi művészeti vezetője, hogyan gondolsz vissza az eseményekre?

Lehet, hogy többféle igazság létezik, de becsület csak egyféle van. Nem akartam hatvanöt ember állását veszélyeztetni. Ezért kerültem ki abból a helyzetből úgy, ahogy kikerültem.

  • Milyen lesz a két zenekar viszonya?

Tagadhatatlan, hogy a Fesztiválzenekar ma az európai, illetve világszínvonalat leginkább megközelítő magyar együttes. Olyan helyeken lépnek fel rendszeresen, ahol előttük mások alig vagy még sohasem Egészséges konkurencia lesz majd közöttünk, részemről sohasem fog átmenni ellenségeskedésbe. Még akkor sem, ha ezt a közönség ma természetesnek tekintené a létükért, fennmaradásukért harcoló együttesek vagy individuumok esetében is. Pilinszky Jánoshoz hasonlóan én senkit sem tekintek az ellenségemnek, igaz, ha rosszindulatot tapasztalok, a barátomnak sem.

  • Karmester, előadóművész, zeneszerző, közéleti személyiség vagy, közben még írsz is a zenéről. Nem túl sok egy olyan korban, ahol egyre inkább a specializáció kerül előtérbe?

Sok harcot vívtam már olyanokkal, akik egyszerűen rossz szemmel nézték, hogy a területükre tévedek. Esztétákkal éppúgy, mint azokkal a muzsikusokkal, akik elvből ellenzik egyes darabok más hangszerre történő átírását. Megküzdöttem modern Bach-játékomért, Rahmanyinov zenéjéért, Bartók ritkán játszott műveiért. Zeneszerzőként és karmesterként is megharcoltam azokkal, akik különféle okoknál fogva szerették volna, ha a suszter a kaptafánál marad. Azt hiszem, egy zenész annál kevésbé szolgálja a zenét, mennél inkább szakbarbár. Ha valaki igazán tehetséges, a különböző tevékenységek nem fogják egymást zavarni. Sőt, egymást segíthetik. Véleményem szerint a polihisztorság kihalásával egyenes arányban szűnik meg az egyes területek közti átjárhatóság. És mindez rémisztő összefüggésben áll ezzel az egész századvégi, XXI. századra kacsingató szemlélettel. Hogy már nem is a lényeg a fontos, hanem a tálalás. Hát én ennek szeretnék ellentmondani. Lehet, hogy az előbb elmondottakról sokan azt gondolják, hogy hazudok. Vagy azt, hogy utópista vagyok. De én tapasztalatból tudom, hogy a tolerancia, a demokrata gondolkodás és nem utolsósorban a szeretet valóban csodákra képes.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kocsis Zoltán - Békültem eleget >> - interjú, 2004. november

Filharmonikus blues >> - cikk, 2000. június

Kocsis Zoltán - Stílust szeretnék adni a zenekarnak >> - interjú, 1997. október

Kocsis Zoltán: Az az érvényes, ami megszólal >> - interjú, 1996. december

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016