Pege vs Bergendy - Hatvan év

Két művész, egy születésnap: Pege Aladár és Bergendy István ma hatvanéves.

Pege Aladár

alt

Pegenini, sokan csak így emlegetik, annyi biztos, a hazai nagybőgőművészek talán legkiválóbbika. Pege Aladár ma hatvan éves, este a Magyar Rádió Márványtermében ad jazz és klasszikus zenei estet. Humora a régi, most sem állja meg, hogy "kortársának" oda ne mondjon valami kedveset.

  • Édesapád kora talán leghíresebb nagybőgőse volt. A jazz nálad tehát amolyan családi vonás?

Szeretném az elején leszögezni: több a hajam, soványabb és szebb vagyok, mint Bergendy Pista. A Dáliában néhány alkalommal játszottunk is együtt, aztán Pista okosabb volt, ő elment a tánczenei vonalra, én megmaradtam a klasszikus zenénél és a jazznél. De a kérdésedre válaszolva: mindenki azt csinálja, amit otthon lát. Ha apám zongorázik vagy fogat fúr, biztos én is azt csináltam volna. 1955-ben, az ország egyik legnagyobb zongoraművésze, Turán László együttesében mutatkoztam be. 1965-ben a világ legrangosabb szaklapjában, a Down Beat-ben már írtak rólam, sőt, többször voltam első a hangszeremen. Magyar zenésznek ebben az elismerésben máig nem volt része. Még Szabó Gábor és Zoller Attila sem lett sosem első. Ez persze nem von le semmit az ő tehetségükből és tudásukból, de nekem valahogy többször összejött. Annak ellenére, hogy sosem akartam jazz-zenész lenni. Nem is vagyok az. Nagybőgő művésznek tartom magam, aki majdnem minden műfajban magas szinten tud játszani. 

  • Amióta a pályán vagy, klasszikus zenét is rendszeresen játszol, sőt, évek óta komponálsz. E két műfaj nem csak stilárisan, de habitusában is teljesen más. Hogyan lehet ide-oda mozogni egy rendkívül kötött világból egy rendkívül kötetlenbe?

Talán azért, mert gyerekkorom óta csinálom. Tizenöt éves korom óta nagybőgőzöm, s már 1963-tól tartok rendszeresen olyan koncerteket, amelynek első fele klasszikus, a második jazz. Ezt tudtommal egyetlen nagybőgős sem tudja a világon ilyen magas színvonalon. Más muzsikus van ilyen, ott van például a világhírű osztrák zongorista, Friedrich Gulda, fő területe Mozart és Beethoven, amellett pedig olyan jazzkoncerteket ad, hogy csak úgy füstöl a zongora. Az is előfordul, hogy klasszikus koncertet hirdet, zsúfolt ház van, ő meg jazzt játszik. Azokban pedig, akik végig ott maradnak, azoknak eljátssza a klasszikus programot is.

  • Pályád során szeretted merészen keverni a műfajokat, a hetvenes évek második felében például rockzenekarok - Piramis, Hobo Blues Band - előtt játszottál rendszeresen a néhai Budai Ifjúsági Parkban. Miért tartottad ezt fontosnak?

Sok koncertszervező szokott azzal védekezni, hogy az igényes zenét nem lehet eladni. Ez szerintem hülyeség, a közönséget ugyanis sosem lehet becsapni. Bármennyire nem ért hozzá, megérzik, mi a jó. Az ismerőseim akkor is féltettek, én viszont örültem, legalább meghallhatták a gyerekek, hogyan kell igazán basszusgitározni. Néztek is a srácok, az első szám elején még ment a fújolás, a végére viszont szétverték a házat. A régi LGT-vel volt közös koncertturnénk, és előfordult, hogy rájuk ment be a közönség, és nekünk volt a nagyobb sikerünk. A jazz-zenészek között idehaza egyébként én voltam az első, aki elkezdett rockzenét játszani. Még tévéfelvétel is volt, volt egy műsor, címe P plussz S, Pege és a Sándor Gyuri. Akkor volt nagy divat a Blood, Sweat & Tears együttes, és én akkor már az egyik számukat játszottam a tévében. Attól kezdve játszottunk rockot is. Persze a fúziós zenét.

  • Melyik a fontosabb a számodra, a klasszikus vagy a jazz?

Egyértelműen a klasszikus. Jazzt és az ahhoz közeli zenéket természetesen több lehetőség van játszani, ráadásul a klasszikus zenében egy nagybőgős lehetőségei behatároltabbak, mint egy zongoristáé, hegedűsé vagy fuvolistáé. Mindig sokat gyakoroltam, de kizárólag csak klasszikus zenét. Jazzt sohasem. 1963 óta járok külföldre, rengeteg külföldi zenésszel játszottam, rengeteg koncertet hallottam, láttam, figyeltem meg, és rá kellett jöttem: ha az ember ki akar lépni a "futottak még" kategóriából, akkor borzasztó komolyan kell venni ezt a hangszert. Igyekeztem hát sokat gyakorolni, klasszikus koncertjeimen előadtam a nagybőgő irodalom valamennyi játszható darabját. A művek azonban egyszer csak elfogytak, kellett újakat keresni, így elkezdtem hegedű-, cselló-, fuvola- és oboadarabokat átírni nagybőgőre. Igen ám, de ezek a műveket nagybőgőn sokkal nehezebb lejátszani. Más ujjrendet, más fekvésváltást kellett kitalálni hozzá, és azokat bizony keményen be kellett gyakorolni. Ez a klasszikus-jazz kettősség tart a mai napig, illetve annyiban módosult, hogy jó ideje saját darabokat - szonátákat, etűdöket - írok és játszok a koncertjeimen. A sok művem között mindig van néhány, ami jó is.

  • Szinte mindent elértél, amit csak akartál. 1982-ben még Charlie Mingus nagybőgőjét is megkaptad az özvegytől. Vannak még terveid?

Szeretnék egyszer a Bergendy Pistáék előtt fellépni. Majd játszanánk valamit közösen is. És azt szeretném, hogy ne csak akkor legyenek kíváncsiak rám, amikor hatvan éves vagyok.


--------------------

Bergendy István

alt

  • Tudod, hogy Pege Aladárral egy napon születtetek?

Amióta ez kiderült, azóta vitatkozunk tréfásan arról, ki szólíthatja öcsinek a másikat öcsinek, ki kit küld el egy pohár vízért. Mindig azt mondtam, hajnali gyerek vagyok, Ali meg délelőtti, így elvben én vagyok az öregebb. De most, hatvan évesen bevallom, hogy valamikor este tíz óra körül születtem.

  • Annak idején a pályátok elég hasonlóan indult, aztán útjaitok eléggé elváltak.

Igen, magam is jazz-zenészként indultam, vannak visszatéréseim erre a területre. Jazzt a Music USA című műsorban halottam először, még a híresen lassú beszédű Willis Conovertől. Éjszakánként meg átkapcsoltam a Radio Luxembourgra, ahol az éppen formálódó rock and roll, majd később a beat szólt. Ezek a zenék izgattak akkor engem, és egy idő után kiderült: ez a két műfaj nem él meg egy harmadik, a komolyzene nélkül. Így alakult aztán az, hogy a lakodalmas rock kivételével szinte minden stílust szeretek és játszom. A hiphop, house-t és az acid-jazzt éppúgy, mint a funkyt. Nálam csak a hangszerelés, a stílusok tisztasága, a zene minősége számít.

  • A klasszikus zenei ág 1965-ben mégis megszakadt. Miért?

Sokan mondják, hogy nem kellett volna abbahagynom, hiszen 1961 és 1965 között az Állami Hangversenyzenekarban gyakorlatilag minden szaxofonszólót én fújtam. Azért nem lettem komolyzenész, mert úgy éreztem, az ahhoz szükséges életvitel és stressz nem nekem való. Ha egy szimfonikus zenekarban valamelyik fúvós vagy ütős melléfúj vagy melléüt, száz zenész szegezi rosszallóan rá a tekintetét, ami szerintem nevetséges.

  • Jazzkarriered szintén ígéretesen indult, 1963-ban például - nagyzenekari kategóriában - megnyertétek a Magyar Rádió Arany Gitár versenyét. (A kisegyüttesek közül a Pege Quartet végzett az élen.) A hatvanas évek végétől miért fordultál mégis a popzene felé?

A jazzt igazán sosem hagytam el. A hatvanas években Szabados Györggyel és Gonda Jánossal is játszottam, a hetvenes években a saját zenekarommal szintén jártunk jazzfesztiválra, a varsói Jazz Jambori-n vagy Ljubljanában többször felléptünk, sőt, még Demjén Rózsival Bergendy jazz címmel 1977-ben modern hangzású jazzlemezt is kiadtunk. Más kérdés, hogy amikor a hetvenes évek második felében nálunk beköszöntött az "őszinte kőkemény rokzene", attól kezdve minket sokan operett-együttesnek tartottak. De ezek az emberek mindig elfelejtik, hogy a repertoárunk több mint a fele volt adaptált, jazzes muzsika. Az 1975-ös Kikapcsolom az idegrendszerem című dalunk például éppoly funky, mint akármelyik hasonló mai zene. Amikor nemrég a Tilos Rádióban beszélgetésre hívtak, elvittem magammal ez a számot, feltettem, a fiúknak majd leesett az álluk tőle. Majd megkérték, hagy készíthessenek belőle egy remixet. Rá is került aztán az albumukra.

  • Többször nyilatkoztad, életed egyik legfontosabb művének a Süsü, a sárkányt tartod. Úgy hallom, készültök a folytatásra.

Olyannyira, hogy Csukás István már megírta a szöveget, jelenleg írom hozzá a zenét, a felvételek néhány hónap múlva készülnek és a Süsüke, a sárkánygyerek című bábjáték remélhetőleg jövő karácsonyra látható és hallható lesz. De ha már a Süsü, a sárkányról beszélünk, ha valaki ért a zenéhez, tudhatja, hogy az igazából fúziós funky-zene. Persze ott énekel a Süsü, meg a királylány, de közben őrült nagy tekerések vannak benne.

  • Mondják rólad, zsörtölődő alkat vagy. Még ma is, hatvan évesen.

Nem akarok panaszkodni. Pont most nem, hogy elkezdődik a Süsü folytatása. De a zsörtölődéssel kapcsolatban hadd meséljek el egy történetet. Meghívtak egy klubba, szándékosan nem mondok nevet, értelmiségiek, művészek, politikusok közé. Felállt egy illető, és hosszasan taglalta, hogy mi mindent oldottak meg. Egy idő után nem bírtam tovább, felálltam, mondtam, kedves XY, a világon semmit nem oldottatok meg, különösen nem a kultúra támogatását. Ha valaki ezt mondja, akkor hazudik. Az a bizonyos rendkívül demokratikus rendszer, hogy mindenki, mindenért pályázik, úgy, ahogy van, nem igaz, mert csakis a haverok kapják meg a pénzt, teljesen felesleges tehát ezt az egész demokratikus cécót eljátszani. Itt minden csak egyfolytában romlik, semmiféle értékrend nincs, se baloldali, se jobboldali, és egyébként sem értem, miről beszél. Majd amikor befejeztem, az illető - akit egyébként elég régóta ismerek - csak annyit mondott: nem is tudta, hogy ilyen radikális vagyok. Én radikális? Én csak elmondtam, ami van!

  • Azért elég sarkosan fogalmaztál.

Nem tudom, mennyire sarkos, de így gondolom. Úgy vélem, a mindenkori kulturális minisztériumnak fel kellene vállalni az értékek kontinuitását. Mondják meg, mi az érték, azon lehet majd vitatkozni, de akkor adjanak is pénzt hozzá. Mi egyébként a mai zenei palettán alternatív zenekar is vagyunk. Legalábbis annak, amit képviselünk, kevés köze van ahhoz a világhoz, amit élünk. Sajnos. De tényleg nem akarok panaszkodni, hisz a gyerekeim szépek és egészségesek, bar lehet, hogy rosszul neveltem őket: a fiam zenész lett, a lányom művészettörténész hallgató, kétlem, hogy olyan időket élnénk, amikor az ő tudásukkal sok pénzt lehet majd keresni.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bergendy 70 >> - Bergendy István portré, 2009. október

Bergendy - Minden szinten, szinte minden >> - cikk, 2008. augusztus

Pege vs Bergendy - Hatvan év >> - interjú, 1999. október

Bergendy István: Tedd meg, amit meg kell tenned >> - interjú, 1996. november

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016